Hát igen... a kamaszkor... az időszak, amikor kezdjük megismerni az élet másik oldalát... ekkor sok döntést kell meghoznunk, ami kihat a további életünkre is... Ott van például a pályaválasztás... ahogy hirtelen belecsöppenünk a tengerbe... nehéz döntések sorozata vár ránk és elkezdjük alakítani az életünket... Talán ebben a korban van a legtöbb nyomás rajtunk... "Mégis mit kellene tenni, hogy az életünk jól alakuljon? Mihez kezdjünk? Mi lesz ha rosszul döntünk?...Ha most nem sikerül és ezzel elrontunk mindent?"
Ilyenkor ismerkedünk meg igazán az érzelmekkel is... Nem tudunk több felé szakadni... túl sok mindenre kell figyelnünk, hogy később vigyük valamire...
Ezzel még csak-csak boldogulunk... de ahogy az érzelmek világa is megnyílik előttünk... minden zavaros lesz... úgy érezzük nem értenek meg minket... egyre több a konfliktus a szülőkkel... hirtelen már a barátok se tűnnek annyira barátoknak, mint ahogy eddig gondoltuk...Mintha az élet minden fájdalmat, csalódást, bánatot, szenvedést most, ebben a korban szeretne nekünk megmutatni... hogy mégsem úgy működik az élet mint ahogy gyermekként gondoltuk... De bizonyos dolgokat előbb utóbb megértünk, kiheverjük, elfogadjuk... Mégis a legnagyobb szerepet a szerelem játssza... erre az érzésre különösen nagy hangsúlyt fektetünk, hisz ez a legbonyolultabb... ebbe kell legjobban beletanulni... "Mi a szerelem? Miért leszünk szerelmesek? Engem szerethetnek? Én szerethetek? Kit kell szeretni? Honnan tudjuk ha szerelmesek vagyunk?" Van hogy tévedünk... úgy hisszük őt szeretjük...pedig nem...
A szerelem hozza a legszebb perceket... a legcsodásabb dolgokat, amit ember el tud képzelni... magát a boldogságot, mikor a világ gondjai már nem is olyan nagyok... ugyanakkor a lehető legsötétebb órák elhozója is lehet...fájhat, szenvedést okozhat... ellehetetleníti a boldogságot, és összetör bennünk valamit...
Nem is csoda, hogy a szerelem ennyire nagy szerepet játszik, hiszen lényegében ez az egyetlen olyan érzés, ami megmenthet egy életet, vagy épp elvehet...mosolyt csalhat az arcodra, és könnyeket a szemedbe (akár a boldogságtól, akár a bánattól)...ami az égig repít, vagy a föld alá tipor...ami a lelkedbe tavaszt, vagy telet hoz...ami érzékennyé, vagy épp erőssé tesz...
Ez egy különleges érzés... mint az a személy, aki iránt érezzük... mert a szerelem mindemellett nem anyagias, nem külsőséges! A szerelmet nem érdekli, hogy az illető gazdag vagy szegény, csúnya vagy szép, alacsony vagy magas, kicsi vagy nagy, mije van és mije nincs... mert mindenhogy tökéletes... az ember számára a szeretett személy megszűnik rossznak, hibásnak lenni... mindenét csodáljuk... mintha egy láthatatlan kötél húzná hozzá a szívünket... Szeretnénk vele együtt lenni, örülni a sikereinek, és vigasztalni a kudarcok után...mellette lenni a legnehezebb időszakban is és bár van, hogy teljesen kiborít, mert olyat mond vagy tesz amit nem vártunk tőle...
kicsit rosszul esik.. de mégis ő a szemünk fénye... a mindenünk.... féltjük, óvni próbáljuk...a legjobbakat szeretnénk neki... azt szeretnénk, hogy BOLDOG legyen...
Ez az érzés, néha teljesen megőrjít... bolonddá tesz... ugyanakkor nagyon komoly érzés... szinte felnövünk tőle...
Az igazi szerelem soha nem múlik...örökké tart...
Ez a szerelem szerepe... TANÍT, és megmutatja az élet minden oldalát... épp ezért szükségünk van rá...
Összegzésnek csak annyit tudok...
"Nincs rózsa tövis nélkül"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése