~ Akarom... (18+) [Kitalált]

A reggeli napfény élesen sütött be az ablakon, a korai hűvös téli szellő vitte ki a szobából az este emlékeit.
Mámorító illat töltötte be a levegőt, finom érintés kényeztetett, forró lélegzetet éreztem nyakamnál. Megfogtam párom hátulról derekamra fektetett kezét, majd végig simítottam. Mély levegő... ébredezett. Mocorogni kezdett, majd kis húzással jelezte, hogy forduljak felé. Miközben félálomban, fáradtan próbáltam átfordulni a másik felemre végigsimította a hasamat, mellkasomat, majd vissza és végül ismét átkarolt. Magához szorított, mintha most lennénk együtt utoljára és félne elveszíteni, mégis érzékien. Puszit nyomott a homlokomra, miközben hátamat simogatta. Tenyere enyhén érdes, mégis a kora reggeli puhaság érződött érintésén. Keze végigfutott az egész hátamon, fenekemen, combomon, majd az oldalamon vissza fel. Átkaroltam és homlokunkat összeérintve apró mosollyal jeleztük egymásnak, hogy imádjuk a másik társaságát. Én is átkaroltam és simogatni kezdtem. Újra és újra felfedeztem szerelmem testének minden részét. Orrát végighúzta arcomon, míg a szánk összeért... Mosoly, mély levegő, apró csók... Kezemet arcára fektettem és lassú csókok kíséretében húztam egészen a nyakáig... majd végig a mellkasán és megálltam a pocakjánál. Ott hátracsúsztattam és ismét egymásba karolva pihentünk.
Egy gyors pillantást vetettem az órára... (7:45) még van időnk pihenni... párom illatától mámoros boldogsággal telve nem tudtam másra gondolni, csak az estére...
Filmezést terveztünk , természetesen egy kis veszekedéssel, hogy mit nézzünk meg... végre eldöntöttük, s lévén hogy beesteledett úgy döntöttünk, hogy előtte zuhanyzunk és kényelmesen az ágyból nézzük végig. Fogtuk az esti pizsinek szánt ruhákat és bementünk a fürdőbe... Míg a vízre vártunk, hogy melegedjen egymással foglalkoztunk...
A ház csendes volt... szinte már túl csendes. A család többi tagja már pihent egy kemény nap után. A csendet csupán mi ketten törtük meg, ahogy a fürdőszobába igyekeztünk.
Épp háttal állt nekem, közeledtem felé... felsője alatt észrevettem egy lehetőséget, hogy érezhessem őt... benyúltam a trikó alá és lágyan végig simítottam a hátát, majd előre csúsztattam kezeimet a mellkasához és magamhoz szorítottam. Fejemet a hátára hajtottam és mélyen lélegeztem magamba illatát. Kezeit a kezemre tette, majd szájához húzta és finoman megpuszilta... megfordult, rám mosolygott... magához szorított... nem szólt semmit, csak nézett... nem is kellett, hogy beszéljen. Elárult mindent a szép szeme és a mosolya... A szemüvegén át látva még inkább kivehető volt milyen lélegzetelállítóan szép a tekintete. A víz már forró volt, de mi csak egymással törődtünk... a fürdőt lassan ellepte a gőz, amit csak a szemüvegén vettünk észre...óvatosan levettem róla, majd puszit nyomtam enyhén pirosodó arcára. Ujjamat végighúztam az ajkain... (Hmm... azok az ajkak... csókra termett, telt, formás ajkak...), majd arcáról nyakára húztam kezem. Közel hajolt hozzám, arcát az enyémhez érintette és mély lélegzet kíséretében kezdte csókolni nyakamat. Ölelő karjaim vetkőztetni kezdték az előttem álló férfit. Kezem finom érintéssel simította végig szerelmesem édes testét miközben kiszabadította a ruhák fogságából. Szemem elé tárult a legcsodásabb látvány amiben valaha részem volt. A külvilág zajai megszűntek létezni számomra... csak Ő létezett... akkor és ott...
Ábrándozásomat a múlt éjszakáról egy hatalmas zaj törte meg. Felültem az ágyon és körbenéztem. Már megint a kutya csap ekkora ricsajt.. A mellettem édesen szunyókáló férfit kezdtem el figyelni... Milyen nyugodt... ültem és mosolyogtam... figyeltem  minden lélegzetvételét, minden rezzenését és mozdulatát. Gondoltam becsukom az ablakot, nehogy a kutya miatt felébredjen, de abban a pillanatban ahogy megindultam felém nyúlt és magához húzott... Álmos hangon motyogta "Ne hagyj itt... pihenjünk még..." Hozzá bújtam és megcsókoltam. "Annyira örülök, hogy vagy nekem..." Szavai mintha megütötték volna szívem harangját, akkorát dobbant. Mire szólhattam volna kezei engedtek szorításukból... Ismét elszundított... Vajon... ő is gondol majd a tegnap estére?...
Ahogy ott álltunk egymás előtt levetkőzve gátlásainkat... csókcsatát vívva a gőzzel teli fürdőszobában... Akkor vált teljesen biztossá... Imádom ezt a férfit! Minden részét! A zuhany alatt víztől csillogó nedves testének látványa elvarázsolt. Csillogó szemekkel figyeltem őt. Tekintélyt parancsoló... mégis kisfiús bájjal. Csodálatos teste van... Férfias, mégis ölelni való. Nem izmos, mégis erős. Elöl a férfiak védjegyévé vált pocak dudorodik, amit mindaddig büszkén kinyomott, míg észre nem vette, hogy figyelem Őt. Mosolyogtam rá ő pedig próbált büszkébb testtartást felvenni leplezve a 'hibát'. Testtartása telesen elbűvölt... háttal állt nekem. Formás csípőjét és hátsóját látva akaratlanul is a számba haraptam. Rá kellett jönnöm, hogy ennek már fele sem tréfa... "Fogadd el... teljesen belé zúgtál..." Mondogattam magamnak... Akartam, kívántam... Érintését, csókját... "Kicsim!" Megráztam fejemet és kérdő pillantást vetettem rá. Kezembe nyomta a tusfürdőt... "Megmosnád a hátam?" Kerek szemekkel néztem rá, ő pedig mosolygott, mintha egy félénk kislány állna épp előtte. "Persze..." motyogtam szégyenlősen... Óvatosan dörzsölni kezdtem a hátát, amitől szívverésem felgyorsult... Leöblítettem és ahogy végighúztam kezem a hátán csókolgatni kezdtem, közben átkaroltam, mindkét  kezem a pocakján volt, majd a mellkasán... Halk kuncogás... megpuszilta a kezem és közölte, hogy ideje lenne már elkezdeni azt a filmet... Törölköztünk, ismét megkért, hogy a hátát tegyem rendbe, felöltöztünk és bedobtuk magunkat az ágyba... 
Csodálatos este... együtt azzal, akit imádok... összebújva, egy jó film közben.. Kár, hogy bealudtunk rajta... de a boldogság, hogy együtt fürödtünk kárpótolt mindenért... Csukott szemmel feküdtem az ágyon mosolyogva az este gondolatától és a tudattal, hogy akarom Őt!
Szerelmem csókjára eszméltem fel a gondolatból. "Mit álmodtál? Boldognak tűntél..." Közölte, hogy kellemes volt nézni engem... "Micsoda?... te.. te néztél engem?... Mióta?" Csodálkoztam és kicsit szégyelltem is magamat, hiszen teljesen elmerültem a gondolataimban, azzal a tudattal, hogy alszik... Ki tudja mennyire vehetett engem uralma alá a tegnap este élménye... "Nem régóta... csak mosolyogtál néha" mondta, miközben simogatta arcomat és csókolgatott...
Kezei érdekes helyekre tévedtek, majd kihasználva férfi lényének erejét a hátamra fektetett és játékos, huncut vigyorral mászott rám. Ahogy közelített, csókolni kezdtem a nyakát, halk morgással és mély lélegzettel jelezte, hogy őt is hatalmába kerítette a vágy. Szinte már szenvedélyesen egymásnak estünk... csípőjét erősen hozzám nyomta, csókolgatta a testem, szám... "Imádlaaaak.." nyöszörögte, majd lelassult, s a heves vágy lassú szenvedélybe ment át. Fejét a homlokomon támasztotta meg, én ott csókoltam Őt óvatosan, lassan ahol értem... Kezét az arcomra tette én pedig megfogtam... apró puszit nyomtam a tenyerére és a szívemhez húztam azt...  Egymásra mosolyogtunk és ő tovább csókolgatott...
Zajok szűrődtek kintről... A ház népe is felébredt... azt hittem itt lőttek mindennek, de nem... Kezét a mellemre tette és csókolgatni kezdte... finoman végig nyalta és megcsókolt. Mellém ereszkedett és én kerültem fölénybe. Ráültem fölé hajoltam. Oldalamon lassan végighúzta két kezét én pedig nyakát és mellkasát csókoltam. Fejét felemelte, utat adva csókjaimnak. Semmi más nem volt rajtunk csak egy bugyi és egy boxer... élveztünk minden pillanatot mikor testünk összeért. Vele teljesen más embernek érzem magam. Nyíltabb vagyok. Boldogabb. Szabadabb...
Nem tudtam nem észrevenni izgatottságát. Ahogy rajta ültem finoman ringatni kezdtem csípőmet. A helyzet egyre forróbb lett és ő elkezdte rólam lehámozni az egyetlen ruhadarabot... féltem, de élveztem. Láttam a szemében a szenvedélyt. Hirtelen belém hasított egy érzés... Leszálltam róla és mellé ültem az ágyra.. térdeimet felhúzva, úgy takarva a testemet ahogy csak lehet. Elém térdelt és kérdőn nézett rám... Hozzám bújt és csókolgatott, Nem győzte mondani mennyire szeret... de én szégyelltem magam... A testem... "Szerinted csókolnálak ha nem tetszenél?..." tette hozzá miközben előttem térdelt. Odahajoltam és megcsókoltam. Ismét a testével voltam elfoglalva. Ismét a hátán feküdt és én csókoltam. Dicsértem, csodáltam... és minden szavam után csókoltam az adott testrészét.... "Imádlak... imádom a szemed... a füled... az arcod... a száááád...... a nyakad, a vállad, a karod, a mellkasod, a pocakod.... a combod... Mindened!"
Lehúztam azt ami eltakarta előlem legnemesebb részét. Ismét felülkerekedett. Csípőjét nekem nyomta és elmerültünk a csókokban. Ringatni kezdte csípőjét.. valahogy akkor és ott egy percig sem tudtunk a védekezésre gondolni... Teljesen belém nyomta férfiasságát lassan, de biztosan, miközben szemembe nézett és elégedett mosoly ült ajkain. Mély lélegzet, halk apró nyögés, majd levegő kifúj.. annyira élvezte... ez engem is magával ragadott.
A külvilág megszűnt... minden más zaj elhalkult, csak Ő maradt! Csak Őt láttam, hallottam és éreztem. Egymáséi lettünk. Eggyé váltunk.
Annyi hibánk van... annyi bűnt követtünk el életünk során... annyiszor vétkeztünk... annyi kivetnivaló lehetne bennünk... annyi dolog, ami miatt nem kéne szeretnünk a másikat... mégis megszűnnek létezni...
Szemeim pásztázták formás testét. Nyakánál láttam milyen hevesen ver a szíve... szinte az egész testén érezhető volt.  Nem bírtam magammal, teljesen hatalmába kerített a vágy.
Éreztem, ahogy megfeszül a teste, ahogy puszit nyomtam a nyaka egy érzékeny pontjára. Minden mozdulatát élveztem...
Egyre hevesebb ritmust vesz fel majd hirtelen kirántja... Kérdő tekintetem szegezem rá. "Baj van?"
Rám nehezedik teljesen és halk szavaiból alig lehet kivenni mit mond. "Nem... csak nem szeretném elsietni... érezni akarlak, élvezni... minden egyes porcikád". A fülemnél csókolgat... halkan szuszog, amitől még inkább mocorogni kezd bennem a kis ördög. Kezeit végighúzza testemen egészen le, az érzékeny pontig. Simogatja és pajzán vigyorral kúszik le. Ujjai belülről kényeztetnek, nyelve pedig érzéki táncot jár a gyönyörök dombján. Először lassan, majd gyorsít. Finoman és óvatosan, majd kicsit erőteljesebben. Forróság önt el, először lent, majd végigfut rajtam és egész testem többszörösen görcsbe rándul. Ajkamat halk sóhajok hagyják el. Kicsit még folytatja, fokozva ezzel az élményt. Nagyon figyel... mintha egyként érezne velem.
Végig simít és hátulról hozzám bújik.  A vállamat lepi el szerelmes csókjaival. Izgatottságát nem is próbálja leplezni. Megfogja lábamat és felhúzza... a saját combjához fekteti, így könnyen hozzáférhet vágyai beteljesítőjéhez. Azonnal betalál és lassú lökésekkel kezd neki ismét a gyönyörök megszerzésének. 

~ Ez már a miénk...

Egy reményekkel átitatott találkozó. Egy összetört lány... utolsó reménye... Igen... ez vagyok Én!

Megbeszéltünk egy találkozót... még alig ismerem... talán két napja írtam Neki, hogy nincs-e kedve beszélgetni, talán barátkozni.

Megbeszéltük, hogy eljön a faluba... az járt a fejemben, hogy mindenképp meg kell tartani a baráti szintet... nem mintha olyan könnyű lenne szeretni engem, meg tetszetős külsőm lenne, de próbáltam még barátibbá tenni a helyzetet.

Laza terepmintás nadrág, egyszerű fekete cipő és kabát.... Elindultam a találkozóra...

Első pillantásra nem tűnt túl vonzónak, szerencsére...

Sétálgattunk a faluban, majd felvetettem, hogy menjünk ki a bányatóhoz, szép hely. Úgyis kilencig maradhat ő is és én is... Nem kis távolság volt a célállomás és a jelenlegi helyzetünk közt, de alkalom nyílt személyesen ismerkedni.

Egy ideig egyikünk sem szólalt meg... ám később megtört a jég...

Elkezdett beszélni... a csendes fiúból nemsokára csak úgy dőlt a szóáradat.... csak sajnos nem jó a téma...

Kb. 10 perce beszél folyamatosan, sztorizgat, csak egy a gond... Róla semmit nem tudtam meg, viszont a sétánk alatt simán agy... na.. pont azt kaptam mialatt megismerhettem a haverjai élettörténetét, illetve minden ballépését a csapatnak... Nagyjából mindről egy életrajzi könyvet írhattam volna, de Róla semmit nem tudtam meg...

Rossz minőségű járdán sétálgatva egy idegennel, akinek be nem áll a szája... mondanom sem kell, hogy mit érezhettem... A hangulat monotonra váltott a kezdeti izgalomból... Láttam rajta, hogy teljes szívéből meséli a történeteket, a szemében láttam az örömöt... nem volt szívem kimutatni, hogy engem ez mennyire nem érdekel és inkább róla szeretnék megtudni pár dolgot... Inkább hallgattam és mosolyogtam... Láttam rajta a minimális büszkeséget, hogy ő bizony olyan sztorikat mond, hogy az valami fenomenális és tetszik nekem... igazából... hallgattam én szívesen, de más érdekelt volna...

Ő csak folytatta... én a mellettünk haladó kerítést figyeltem és egy kósza gondolat vette birtokba elmémet. "Ha nem hagyja abba sürgősen én felakasztom erre a kerítésre a kapucnijánál fogva és itt hagyom... "

Megráztam a fejem, feleszméltem és rá mosolyogtam.

Néha-néha szóhoz jutottam én is... de nem érdekelt igazából... egyre inkább kezdett érdekelni miket mond... nem tudom mi történt vele...

"Nem érdekel mit, csak mondd még" gondoltam magamban...

Igazából, kezdtem élvezni a társaságát.

Közeledett... átkarolt és úgy sétáltunk tovább, majd rákérdezett, hogy nem bánom-e... "Persze, hogy nem..." válaszoltam, hisz mit mondhattam volna?... "Vidd innen a kezed te idegen" ?... Ugyan... élveztem... Éreztem, hogy egyre melegebb van... az arcom égett...

Figyeltem őt... annyiból volt kellemetlen így menni, hogy nem láthattam az arcát... igen... látni akartam, még ha először nem is tetszett, most már látnom kellett...

Arcvonásai egyediek... kicsit sem az a "tömeggyártotthelyespasi" de tetszett... egy fejjel magasabb nálam... ez baj, nem szeretem ha magasabb... nyomasztó... viszont rá jó volt felnézni...

Egy pillanatra nem figyeltem és csend lett... abbahagyta... miért nem mondja tovább?... megálltunk... Nézett rám... engem figyelt, amitől teljesen elvörösödtem... Csak állt... és nézett a szép kék szemeivel a szemüveg mögül, mosolygott én meg teljesen más világban éreztem magam...

A szeméről kezdett lecsúszni a tekintetem egész a szájára... az ajkaira... akaratlanul is a számba haraptam, visszafojtva a bennem éledt vágyat... a csókjára... nem szabad... nem ismerem eléggé...

Végre róla is megtudtam valamit... mikor újra beszélni kezdett már magáról beszélt... alig vártam, hogy megismerjem...

Kiértünk a tóhoz... még épp világos volt, ám a sötétség hamar leszállt...

Ültünk és beszélgettünk... folyamatosan közeledett felém... nem tudtam mit csináljak... soha nem történt még ilyen...

A téma megint terelődött, már fogalmam sincs hogyan, de Drakula lett témázásunk kiszemelt áldozata.

A hideg talajra lévén tekintettel felajánlotta, hogy üljek az ölébe szemből, hogy beszélgetni is tudjunk és hogy ne fázzak fel... amit én kedvesen elutasítottam, de ragaszkodott hozzá és akaratom ellenére ott kötöttem ki....

Kellemes volt, néha puszilgatott én meg csak bamba ábrázattal tűrtem... nem nagyon tudtam mit kellene tennem, lefagytam... jól éreztem magam... nyugodt voltam... szerencsére a halálfejes kendő a nyakamban megakadályozta a tényleges csókot a "vonzó idegennel"...

Szóval ott ültünk szorosan egymáshoz közel, ő pedig fejemet simogatva mesélt Drakula gróf igaz történetéről a sötétben a semmi közepén...

Mit ne mondjak, enyhén frászt kaptam ettől...

Felhoztam, hogy milyen durva lenne, ha onnan beleesnék a tóba...

Neki sem kellett több egyből játékosan lökdösni kezdett, de közben tartott, én meg készültem őt megölni ezért a kis mókáért...

Én a földre kerültem ő pedig fölém hajolt... néha szorosabban hozzám bújt és úgy beszélgettünk tovább...

Érdeklődött, hogy mit tennék, ha megcsókolna... durva választ adtam, ezért egy középső utat választott... kendőt a számra húzva adott puszit.

Kb. fél órát töltöttünk el így, majd megállapítottuk, hogy indulni kéne, hisz hazafele is vezet út és nem rövid...

Egy parkban kötöttünk ki, gondoltuk időben vagyunk még és leültünk egy padra... megölelt... kellemes volt... én is meséltem neki hülye sztorikat, annyi különbséggel, hogy ezek rólam szóltak...

A telefonomat szorongattam az időt nézve...

Nézegettem, majd ráböktem egy zenére... Road- Nem elég.... Szól a zene... jó rocker mit csinál?... átéli... énekeli, a zene magával ragad...

Énekeltük... "Így jó nekem, vedd el az eszem, Olyan rövid az élet, Nálam a szíved, az enyém a tied legyen, Te is ugyan azt érzed..." 

A zene szólt tovább... ő felállt és közölte, hogy meg szeretne ölelni...

Ám az ölelésből mégse az lett, amit tervezett... vagy terveztünk?..... Hmmm....

Közeledett, mintha tudtam volna, hogy mi fog következni, és azt is, hogy ez helytelen, de mégsem tettem ellene semmit... először tűrtem, ahogy ajkunk összeért... majd ez az egész magával ragadott... visszacsókoltam... akár a filmekben... jött egy nagyon hülye kérdés... "Szabad ezt nekünk?..." Válaszoltam... "Nem..." de nem bírtam ennyi ideig sem a csókja nélkül...

Végül mégis arra jutottunk, hogy nem kellene, hisz még él bennem a szakítás... Elindultunk haza, mintha mi sem történt volna... megbeszéltünk egy második találkát...

A házunkkal szemben levő utcában még időztünk kicsit...

Most én akartam a csókját... ő ezt elutasította, hogy még mást szeretek és nem igaz a csók... csak egy gyors puszit sikerült a szájára nyomnom... a téma ismét terelődött... küzdősport... hurrá( keserves pár perc volt, míg erről áradozott)

Végül mégis közelebb jött és megcsókolt... hihetetlen volt... újra és újra érezni ajkai édes ízét...

Csókja lágy volt, mégis szenvedélyes, áradt belőle a melegség...

Haza kellett mennie... elkísért a kapuig... ott még egy gyors búcsú... pár elmaradhatatlan csók...

Az a zene... az a csók... az a pillantás... ott abban a parkban ez a dal a miénk lett... a Mi dalunk...

De csak barátok vagyunk... Azt hiszem szerelmes vagyok... Én többet szeretnék...vajon Ő is?...

~ Ha elmennék (Szabó Kitti)

Ha elmennék, vajon mi lenne?
 Hiányoznék annyira, hogy utánam gyere?
Vajon más várna rád epedve,
S ajkadra csókot már ő lehelne?

Más téged ugyan így szeretne,
Érted vajon miket tenne?
Olyan szerelemmel csókolna, ölelne
ahogy azt egykor virágzó önmagam tette?

Gyúlna-e láng ismét szívedbe
S felednéd-e azt, ki érted szívét kitette?
Meddig fájna, hogy már nem vagyok,
Lelked sebei mennyire lennének nagyok?

Ha bánkódnál,
milyen könnyen gyógyulnál?
Feledtetné emlékem egy ég-kék szempár?
Más karjaiba milyen könnyen rohannál?

Mit éreznél akkor, ha látnál elmenni,
Képes lennél értem könnyeket ejteni?
Érek én annyit, hogy lelkedbe hasítson
Az égető, szívet tépő fájdalom?

Engednél elmenni,
Az örök feledésbe merülni?
Tudnál-e mással egy új, boldog életet kezdeni?

De ha én egyszer elmegyek,
S vissza többé nem jöhetek,
Te pedig mással, új életet kezdesz,
Tudd, hogy mindig őszintén szerettelek...

~Vágyálom... Avagy egy kis tanulság is belefér a végére

Ülök a szobámban. Fotelom puhán ölel magához, a vállamra borított takaró melegen simogat. Az ablak résnyire nyitva, friss esti szellő suhan át az én kis birodalmamon. Bámulok ki az ablakon a sötétbe, melyet csak a csillagok és a Hold fénye tör meg.

Szorongatom Micimackós bögrémet és néha kortyolok egyet a teámból. Édes tea, színes pohárban... az egyetlen vidám dolog az életemben. Lassan, halkan lélegzem, és figyelem, ahogy a magamhoz szorított bögrémben a tea szívverésem ütemére fodrozódik. Szív... tudni sem akartam róla, meg akartam szabadulni tőle... Mosolyogva felnéztem az égre.

Kívül boldog, belül sebzett... "Ha látnád a lelkem.." Az nem mosolyogna még így se... Hamis mosollyal próbálom elhitetni önmagammal is azt, hogy igenis boldog tudok lenni... Arcomra fagyott boldogság... a jóllét imitátora... "Fájdalom... még mindig nem vagy képes elszakadni tőlem?" Ismét kortyolok egyet a teámból önelégült vigyorral arcomon. Olyat tudok, amit más nem.... 'Legjobb barátom' lapul melegítőm zsebében és csak arra vár, hogy végre előkerülhessen.

 Rápillantok az órára... Lassan éjfél. Hirtelen megcsörren a telefonom. *Párom hív... * Hagyom... nem akarom felvenni, ha most beszélnénk, csak még fájdalmasabb lenne. Vajon mit akarhat ilyenkor...? Elhessegetem a gondolatot és tovább készülök a szabadságra.

Az alkaromat figyelem. Tiszta... semmi... csupán egyetlen varrat éktelenkedik csuklómon... "Bárcsak... bárcsak akkor... De nem..." Mély levegőt veszek és ismét a semmibe bámulok ablakomon át. A bögrémet leteszem az asztalra, forgós székembe huppanok felhúzott lábakkal és nézem az előzőleg kikészített papírt és tollat... "Hát akkor... kezdjünk neki.." Életem talán utolsó szavait vetem papírra... Kész... de miért is írtam?... Hisz ha el akarok menni, miért búcsúzom el... hisz épp ezért akarok eltűnni... Azzal a mozdulattal széttépem és a kukába dobom a papírt...

Hirtelen úrrá lesz rajtam valami hihetetlen érzés... fájdalmas mégis kellemes... vágy... Vágyom arra, hogy végre szabad legyek... Zsebembe nyúlok és előveszem a "barátomat". Végre együtt.... Vissza a fotel biztonságába.

Az eget kémlelem, telihold van... Biztos Ő is nézi... imádja a teliholdat... a mi kis teliholdunk... ELÉG VOLT! Nem szabad ábrándozni... főleg ilyenkor nem.... és főleg Róla nem... De nem hagy nyugodni a gondolat... vajon miért keresett engem?... Hiányzik... Akarom Őt... Vágyom rá... Hiányzik a pillantása... igen... a pillantása... a szemei... ahogy a párásodó szemüveg mögül pirosló arccal néz rám és mosolyog... a szájával... a gyönyörű ajkaival... azokkal, amikkel minden percben csókol és eszemet vesztem... Mosolya szinte pengeként hasít szívembe... "penge.."

Markomba pillantok... érzem, hogy valami nincs rendben... TÉRJ ÉSZHEZ!

Vérzem... Nem szabad ábrándozni! A nagy ábrándozásban észre sem vettem, hogy a penge megvágta tenyerem... csak úgy ömlött kezemből a friss meleg vér... Feltartom és a hold fényénél bámulom testem éltető folyadékának távozását... mintha csak eső lenne... fájdalmas eső...

Homályosodni kezd a világ... hirtelen tűzforrónak érzem arcom és a szemeim égnek... egy könnycsepp gurul végig arcomon, ajkamon halva el... nyelek egy nagyot...a világ elhalkul... halk zokogás szűrődik ki szobámból, bár ezt senki sem hallja...

Szemeimet törölgetve észreveszem, hogy ismét rezeg a telefonom... Megint Ő hív... Még inkább sírhatnékom támad, hogy Őt is itt kell hagynom... Hajnali kettő... Mit akarhat már... félek... nem merem felvenni... nem merek beszélni vele.... a telefon elsötétül... megnézem: 24 nem fogadott hívás... az elmúlt másfél órában... Nagyon fontos lehet, ha ennyire el szeretne érni... NEM SZABAD ENGEDNEM A KÍSÉRTÉSNEK... "Tedd meg..." Suttogja egy hang a fejemben... "Semmirekellő vagy, mindenkinek jobb lesz, ha eltűnsz..." Igen... igen igazad van... senki vagyok... mindenkinek csak ártok... A pengét csuklómra szorítom... "UTOLSÓ ROHADT SENKI VAGYOK!" kiabálom, majd egy erőteljes húzással próbálok véget vetni a szenvedésnek. Karom zsibbad végtagjaim gyengülnek... a földre zuhanok... sírástól bedagadt szemeimmel vérző csuklóm kémlelem és zajt hallok...

Anyám rohan be épp és próbál felszedni a földről... vérbe fagyott lányának látványától ő is elgyengül és apámért kiabál... Hirtelen elsötétül minden... Anyám ölében fekszem és már csak a zokogását hallom... "Istenem miért..." Utolsó szavaim elhagyják ajkaim: "Viszlát.. Mindig is szerettelek... bocsánat, hogy nem vettem fel... " Anyám végigsimítja arcomat majd teljesen elhagynak az érzések...

 Mély lélegzet, teljesen leizzadva ébredek fel... az ágyamon ülök... Hát mégsem tettem meg... csak álom volt... a telefonom világít... 24 nem fogadott hívás... páromtól... Belegondolva, hogy mit éreztem az álmomban rettenetes volt... vissza kell hívnom... nem szabad elhagyni Őt! .... Sírni kezdek és a telefonomért nyúlok... remegő kezekkel tárcsázom kedvesem számát... kicseng... semmi... nincs válasz... már 5ször hívtam... és semmi... miért?... szívem vadul kalapál... most meg miért nem veszi?

 Telefonomat két markomba szorítom és a szívemhez teszem... "Kérlek vedd fel..." zokogom...

 Reggel anyám vár a konyhában... Arcán látom a keserves gyötrelmet és a tanácstalanságot... Valamit el akar mondani... A mobilom kicsúszik kezemből... lábaim elgyengülnek és a falnak dőlve csúszom le a hideg csempékre... Meghalt... vége... nincs többé... úgy látszik az álom beteljesült... elveszítettem az Életem... "Bár felvettem volna mikor hívott", ordítom anyámnak... Keresett... egész éjjel, de én aludtam! Nem szabadott volna..!!! Most elveszítettem... Pedig, csak erőt akart gyűjteni... hogy ne kelljen megtennie...

"Öngyilkosság?... Ugyan... a legönzőbb dolog, ami csak létezik: Elmenekülni a fájdalom elől, sok más embernek fájdalmat okozva ezzel"

Kamaszkor és a szerelem...

Hát igen... a kamaszkor... az időszak, amikor kezdjük megismerni az élet másik oldalát... ekkor sok döntést kell meghoznunk, ami kihat a további életünkre is... Ott van például a pályaválasztás... ahogy hirtelen belecsöppenünk a tengerbe... nehéz döntések sorozata vár ránk és elkezdjük alakítani az életünket... Talán ebben a korban van a legtöbb nyomás rajtunk... "Mégis mit kellene tenni, hogy az életünk jól alakuljon? Mihez kezdjünk? Mi lesz ha rosszul döntünk?...Ha most nem sikerül és ezzel elrontunk mindent?"

 Ilyenkor ismerkedünk meg igazán az érzelmekkel is... Nem tudunk több felé szakadni... túl sok mindenre kell figyelnünk, hogy később vigyük valamire...

 Ezzel még csak-csak boldogulunk... de ahogy az érzelmek világa is megnyílik előttünk... minden zavaros lesz... úgy érezzük nem értenek meg minket... egyre több a konfliktus a szülőkkel... hirtelen már a barátok se tűnnek annyira barátoknak, mint ahogy eddig gondoltuk...Mintha az élet minden fájdalmat, csalódást, bánatot, szenvedést most, ebben a korban szeretne nekünk megmutatni... hogy mégsem úgy működik az élet mint ahogy gyermekként gondoltuk... De bizonyos dolgokat előbb utóbb megértünk, kiheverjük, elfogadjuk... Mégis a legnagyobb szerepet a szerelem játssza... erre az érzésre különösen nagy hangsúlyt fektetünk, hisz ez a legbonyolultabb... ebbe kell legjobban beletanulni... "Mi a szerelem? Miért leszünk szerelmesek? Engem szerethetnek? Én szerethetek? Kit kell szeretni? Honnan tudjuk ha szerelmesek vagyunk?" Van hogy tévedünk... úgy hisszük őt szeretjük...pedig nem...

 A szerelem hozza a legszebb perceket... a legcsodásabb dolgokat, amit ember el tud képzelni... magát a boldogságot, mikor a világ gondjai már nem is olyan nagyok... ugyanakkor a lehető legsötétebb órák elhozója is lehet...fájhat, szenvedést okozhat... ellehetetleníti a boldogságot, és összetör bennünk valamit...

Nem is csoda, hogy a szerelem ennyire nagy szerepet játszik, hiszen lényegében ez az egyetlen olyan érzés, ami megmenthet egy életet, vagy épp elvehet...mosolyt csalhat az arcodra, és könnyeket a szemedbe (akár a boldogságtól, akár a bánattól)...ami az égig repít, vagy a föld alá tipor...ami a lelkedbe tavaszt, vagy telet hoz...ami érzékennyé, vagy épp erőssé tesz...

Ez egy különleges érzés... mint az a személy, aki iránt érezzük... mert a szerelem mindemellett nem anyagias, nem külsőséges! A szerelmet nem érdekli, hogy az illető gazdag vagy szegény, csúnya vagy szép, alacsony vagy magas, kicsi vagy nagy, mije van és mije nincs... mert mindenhogy tökéletes... az ember számára a szeretett személy megszűnik rossznak, hibásnak lenni... mindenét csodáljuk... mintha egy láthatatlan kötél húzná hozzá a szívünket... Szeretnénk vele együtt lenni, örülni a sikereinek, és vigasztalni a kudarcok után...mellette lenni a legnehezebb időszakban is és bár van, hogy teljesen kiborít, mert olyat mond vagy tesz amit nem vártunk tőle...

kicsit rosszul esik.. de mégis ő a szemünk fénye... a mindenünk.... féltjük, óvni próbáljuk...a legjobbakat szeretnénk neki... azt szeretnénk, hogy BOLDOG legyen... Ez az érzés, néha teljesen megőrjít... bolonddá tesz... ugyanakkor nagyon komoly érzés... szinte felnövünk tőle... Az igazi szerelem soha nem múlik...örökké tart...

Ez a szerelem szerepe... TANÍT, és megmutatja az élet minden oldalát... épp ezért szükségünk van rá... Összegzésnek csak annyit tudok...

"Nincs rózsa tövis nélkül"

Bemutatkozás

Sziasztok! 

 Első bejegyzés. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy bemutatkozzak, írjak pár sort magamról és a blogról.
Rocker, akinek az utóbbi pár évben rengeteg minden összejött. Most végre kezd szabad lenni. A szavakhoz ért, de a nyilvánosság nem az ő világa. Szemtől szemben félénk, néha nagyszájú. Nem meri megmutatni mi is rejtőzik valójában belül. Nagyon sok dolgon gondolkodik, van véleménye, elméletei, de nem hallgatják meg, mert azt hiszik, kevesebb mint mások.
Túl soknak hiszik magukat manapság az emberek. Rengeteg hibával mint mindenki más. Senki sem tökéletes.
A blog erről fog szólni!
Mindenről!
Az olvasóktól szeretnék kommenteket kapni, nem vitázni, hanem a Ti véleményeteket is kérném egy egy témában! Szeretnék egy szép közösséget kialakítani amiben beszélgethetünk, megértjük egymást, megbeszélhetjük a dolgokat. Segítünk egymásnak a nehezebb időkben és bizonyos dolgokat megbeszélünk! Szeretném, ha Ti is megosztanátok egy egy bejegyzésem alatt a saját gondolataitokat!
Mert itt nem csak én írok! 
Ezt nektek írom, Hozzátok írom! Kérdezhettek is kommentben bátran, vagy akár privátban is! Ami pedig a legfontosabb:

"A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember elképzeli!"